Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek

pár híresebb, szebb vers a kötetekből 

 

 

 

,,Három Gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén, 

Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő, 

Kilencet halandó ember ujján csillogtasson a fény, 

Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő, 

Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején. 

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, 

Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,

Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején."

 


 

 
 

,,Théoden Lovashada, lóra, lóra!

 

Vad vágy gyúl, győzd: tüzelj, gyilkolj!

 

Rázd a dárdát, rontsd a pajzsot,

 

kard s vér napja vár, mire nap kél!

 

Vágtass, vágtass! Fel Gondorba!"

 

 


 

 

,,Hallottuk, kürt harsant a hegyek közt,

Dél-királyságon kardok villogtak.

Paripák porzottak Kövesföldnek,

hajnali szélben. Háborút szítottak.

Théoden hullt, a hatalmas Teng-fi,

arany csarnoka, zöld legelője,

Észak égboltja nem látta többé,

seregek urát. Harding és Guthláf,

Dúnhere s Déorwine, daliás Grimbold,

Herefara s Herubrand, Horn és Fastred

vívott s veszett távoli tájon:

Magosvár halmain, hevernek a mélyben,

szövetséges gondori urakkal.

Híres Hirluin a tengerparti hegyekhez,

Vénséges Forlong a virágos völgyekbe,

Arnachba, földjére sose tér vissza

dicsőn, se az irdatlan íjászok,

Derufin s Duilin, éj-vad vizeikhez,

Morthond hegy-árnyas, hűs tavához.

Hajnali halál s esti elmúlás

irtott urat, népet. Álmuk alusszák

Gondor füve alatt, a Nagy Folyónál.

Könny-szürkék most, enyésző ezüst mind,

rőten rohant a hab itt, vadul zúgva:

vérvörös víz lángolt napszálltakor,

hegyek jelzőtüzeként hamvadtak az éjbe,

rőt harmat hullt Ramas Echorra."

 

vissza_a_tetejére


 Leithian-ének (részlet)

 

,,Varázslatos dalba kezdett,

Mélység hasadt, tárult rejtek,

Leleplezett csalást, titkot.

Felagund akkor megingott,

Feleletre indult így ott,

Zengett megtartó erőről,

Hatalom mit föl nem őrölt,

Szilád hitről, szabadságról,

Mely újra törekvést pártol,

Csapda nem ejti már rabul,

Börtön nyílik, bilincs lehull.

  Oda-vissza szállt a dallam,

Megállt s föltört hangosabban,

Bősz Felagund harcra horgadt,

Bűvereje Tündehonnak

Átitatta minden szavát.

Hallották a madárka lágy

Trillázását Nafgothrondból,

S a tengert, mely messze mormol,

Messze, ahol gyöngyhomokon

Áll nyugaton, túl, Tündehon.

  Megsűrűsödött a homály,

Valinornak partjainál

Vörös vér folyt hol a noldák

Ellenségük kaszabolták,

Majd a kikötőben lopva

Bomlott a fehér vitorla.

Farkas vonít, holló röppen.

Szél sír. Jég nyög az öbölben.

Angbandban sínylődnek rabok.

Dörög a menny és tűz lobog-

Finrod a trón előtt lerogy."

 


A Kő-troll

Troll ült kövén, e furcsa lény,

csupasz csontot majszolt szegény;

sok év alatt azt rágta csak,

mert nem volt módja húsra.

Dúsra! Búsra!

Barlangban élt a hegy tövén,

és nem volt módja húsra.

 

Épp jött Tom arra, nagy csizma rajta,

kérdi: ,,Hát az a csont mifajta?

Látom, kié! Tim bácsimé,

ki nyugszik lenn a sírban.

Pírban! Zsírban!

Meghalt no, isten nyugosztalja,

de így fekszik a sírban?"

 

S a troll: ,, Te legény, e csont enyém,

mert egy gödörben leltem én.

Már rég nem él bácsid, ne félj,

nem kell már néki e sípcsont.

Pípcsont! Flippcsont!

Hadd rágjam én, éhes szegény,

nem kell már néki e sípcsont."

 

És Tom: ,,Noha rég elérte a vég,

így kell csontját csúfolni még?

Ő rokonom" mond konokon,

,,ide azzal a csonttal!

Fonttal! Bonttal!

Családi jussom e csont! Elég,

ide azzal a csonttal!"

 

,,Hát jer, rokon! Első fokon

megeszlek, majd csontod szopom!

Friss hús, hahó, az lesz csak a jó!

Nos, téged kaplak én be!

Ménbe! Szénbe!

Rágni friss csontodat fogom,

mert téged kaplak én be!"

 

Azt hitte tehát, fogott vacsorát,

de rosszul számított a galád,

mert mint kiderült, Tom mögéje került,

s keményen farba rúgta.

Zúgta! Búgta!

Vélte, a troll még adja alább,

ha keményen farba rúgja.

 

Nos, feltehető, hogy nem tudta ő:

kemény a troll fara, mint a kő,

rúgj akkorát, hogy kidőlnek a fák,

a troll fara meg sem érzi.

Vérzi! Bérzi!

Tom nyögte,  s a troll röhögte: ,,Höhő,

a lábad ezt megérzi!"

 

Tom acsarog, a lába sajog,

amíg csak él, bicegni fog;

nem bánja a troll, ott ül valahol

és csámcsog a régi csonton.

Rontom! Bontom!

Nem fáj néki se far, se farok,

csak csámcsog a régi csonton!

 

 vissza_a_tetejére


 

 

Az Útnak vége nincs soha,

Ha egyszer az ajtón kifut;

De hosszú volt Utnak sora,

Menjen csak tovább, aki tud!

Induljanak új vándorok;

Lábam fáradt - fedél alatt,

Jó fénynél elborozgatok,

Várom hű estém s álmomat.